Egy konzervatív politikus a XIX. század második felében: gróf Zichy Nándor

Inhalt

1. Bevezet

2. Problémafelvetés

3. Forrásanyag és a téma historiográfiája
3.1 Gróf Zichy Nándor.
3.2 Az egyházpolitikai küzdelmek historiográfiája.
3.3 Katolikus egyesületek forrásanya

4. Az alkalmazott módszer és korlát

5. Egyház és politika XIX. század végi Magyarországon
5.1 A politikai katolicizmus feltételei Európában és a dualista Magyarországo
5.2 Az egyházpolitikai küzdelem
5.3 A Katholikus Néppár
5.4 Katolikus egyesületi élet a XIX. század végén.

6. Arisztokrata szerepek három katolikus egyletben
6.1 Szent István Társulat.
6.2 Szent László Társulat
6.3 Szent Vince Egyle
6.4 Egyesületek közti összefonódáso

7. A katolikus egyletek tagsága
7.1 Az egyesületek szerkezeti felépítése
7.2 Egyháziak és világiak aránya
7.3 Személyi kapcsolódások a három egylet között

8. Összegzés.

9. Melléklete
1. számú melléklet: MOL P1671 1. tétel: Paulai Szent Vincze Egyesület jegyzőkönyvek és jegyzetek az ülésekről 1886.
2. számú melléklet: MOL P1671 2. tétel: Paulai Szent Vincze Egyesület 1886-1887 levelezése 1886-1887 + é.
3. számú melléklet:Táblázat az egyesületi forrásokról
4. számú melléklet: Összesítő táblázat az egyesületi kiadásokról és bevételekr

10. Bibliográfia.
10.1 Levéltári források
10.2 Nyomtatott forráso
10.3 Szakirodalom

1. Bevezetés

Gróf Zichy Nándor. Aki a dualizmus korának történetében járatos, nevét elsősorban a Katholikus Néppárthoz kapcsolja. Ha tájékozatlanként az internetes keresőbe ütjük be nevét, akkor a budapesti Lőrinc pap téren álló szobra, illetve az ugyancsak ott található, a gróf 1890-es években épült budapesti palotájával kapcsolatos tudnivalókra bukkanhatunk. Orbán Antal 1930-ban, a gróf születésének 100. évfordulójára készült bronzszobra a szónokló Zichyt ábrázolja, a talapzat tövében álló Molnár János apáttal (az elkeresztelési botrány egyik főszereplőjével, Zichy lelkes munkatársával) és egy a földművelő parasztságot jelképező alakkal, híven tükrözve a két világháború közti időszak Zichy-emlékezetét: jelentős konzervatív politikus, akinek legnagyobb és legemlékezetesebb műve az egyházpolitikai harcokban kifejtett tevékenysége.

Dolgozatom témája nem Zichy Nándor életének részletes bemutatása, sem politikai gondolatainak és megnyilatkozásainak elemzése. Tevékenységének egy másik, kevésbé közismert aspektusát szeretném közelebbről szemügyre venni: miként vette ki a részét a főrendi ház nagy szónoka, több katolikus folyóiratcikk szerzője a XIX. század végén éledő egyleti élet szervezéséből. Az országos politikában betöltött konzervatív és a politikai katolicizmushoz köthető álláspontjából kifolyólag elsősorban katolikus jellegű vagy a katolikus egyházhoz valamilyen szállal köthető, de igen különböző tevékenységű társadalmi csoportosulások kapcsán bukkan fel újra meg újra a neve.

Ahhoz azonban, hogy a személyes háttér egyértelmű legyen, álljon itt egy rövid életrajzi összefoglaló Zichy Nándor grófról. 1829. november 17-én gróf Zichy György és Pálffy Ludovika grófnő második gyermekeként született Pozsonyban. Gyermekkorát a fejérmegyei Öreg-, későbbi nevén Nagylángon töltötte, tanulmányait otthon végezte Szebeni Pál, majd a ciszterci Bula Teofil irányítása mellett. Ezt követően Pesten filozófia doktorátust tett, azonban a forradalmi hangulatú városból Bécsbe, illetve Pozsonyba menekült, hogy a már megkezdett jogi tanulmányait folytathassa. A Bach-rendszerben visszavonult, a családi birtokok felvirágoztatásán fáradozott, illetve a megye gazdasági ügyeibe is belefolyt: 1856-ban elnöke lett a Nádor-csatorna Társulatnak, illetve a Cziráky József gróf vezette Fejér Megyei Gazdasági Egyesületben alelnöki tisztet töltött be. Az októberi diplomát követő megyei politikai aktivizálódás során tiszteletbeli főjegyzővé, majd fejérmegyei alispánná választották. Az 1861-es országgyűlésre a képviselőházi megbízatást nem fogadta el, a főrendi házban foglalt helyet, ahol nem mutatkozott aktívnak, egyszer szólalt csak fel, és a Deák-féle felirat mellett szavazott. Időközben megházasodott, elvette távoli rokonát, Zichy Líviát, akitől öt gyermeke született: Nándor, Sarolta (a későbbi Majláth Györgyné), Aladár (a későbbi képviselő és miniszter), Lívia Klára és Mária Ludovika (a későbbi Majláth Gézáné). Legközelebb 1863-ban bukkant újra fel az országos politikában, amikor az „Alapkérdések” című, Jókai által szerkesztett „A Hon” című lapban megjelent cikke miatt megfosztották grófi rangjától és hat hónapi fogházra ítélték. A kiegyezési tárgyalásokban nagyobb szerepet nem kapott, ezért a mellőztetésért a közgazdasági életben kárpótolta magát: elsősorban az Országos Magyar Gazdasági Egyesületben vállalt aktív szerepet, emellett ő hívta életre a Székesfehérvári Kereskedelmi Bankot és a Fejérmegyei Takarékpénztárat, részt vett a Földhitelintézet megalapításában és későbbiekben több más mellett elnöke lett a Magyar Általános Hitelbanknak is. A kiegyezést követő két alkotmányos országgyűlésen a fejérmegyei rácalmási választókerületet képviselte, mivel ekkor már úgy gondolta, hogy többet tehet a képviselőházban, mint az egyensúlyozó szerepet betöltő főrendi házban. Egy parlamenti ciklus (1869-72) kihagyása után ismét a képviselőházban ült, ahol a felbomló Deák-pártból a Sennyey-féle jobboldali ellenzékhez csatlakozott és ismét indult a választásokon, ezúttal a székesfehérvári kerületben. 1878-at követően azonban nem sikerült mandátumot szereznie, parlamenti működése a főrendi házra korlátozódott. Többször felszólalt a katolikus autonómia ügyében, majd a kilencvenes években meginduló egyházpolitikai küzdelmekben fejtett ki komoly aktivitást, nem csupán a főrendi ház ülésein, hanem a sajtóban és az akkor szerveződő katolikus nagygyűléseken is. Az egyházpolitikai törvények egy részének elfogadását követően, mintegy reakcióként alakította meg gróf Esterházy Miklós Móriccal a Katholikus Néppártot, mely a törvények revíziója mellett, XIII. Leó pápa Rerum Novarum (1890) kezdetű enciklikájának alapgondolataival egybecsengő programot hirdetett. A századforduló után azonban kevesebbszer fordul már elő a neve, bár publicisztikája továbbra is jelentős. Számos kitüntetést kapott, közülük a legrangosabbak a következők: valóságos belső titkos tanácsos, aranygyapjas rend, tárnokmesteri méltóság. Születésének 80. évfordulóján, 1909-ben országos ünneplésben volt része, de ekkor már inkább visszavonultan élt a régi tiszttartói lakból átalakított adonyi kastélyában, családja körében. 1911-ben fejezte be életét. Rangos egyházi és világi méltóságok, illetve nagy néptömegek részvételével az adonyi temetőben helyezték nyugalomra.

2. Problémafelvetés

Ahogy azt a politikai katolicizmus kialakulásának kapcsán Enyedi Zsolt írja: „A szervezetek közti koordináció biztosításában nagy szerepe lehet a vezetőségek közötti átfedésnek. Ezt időnként egyes, különösen aktív szervező egyéniségek több helyütt való egyidejű jelenléte biztosítja.” Két magyar vonatkozású példája Giesswein Sándor, illetve Zichy János. Előbbi alakította meg az első keresztényszocialista szakszervezetet, ezzel egyidejűleg vezette a Keresztény Szociális Egyesületek Országos Szövetségét, a Szent István Akadémiát, a katolikus Tanügyi Tanácsot és a szerző által befolyásosnak ítélt Szent István Társulatot. Utóbbinál a mindenkori keresztény párt elnökségét, a Magyar Országos Katolikus Szövetség, a Katolikus Központi Sajtóvállalat vezetését és az Actio Catholica társelnökségét sorolja fel Enyedi Zsolt.

A katolicizmus politizálódásának folyamatában kronológiailag korábbi volt gróf Zichy Nándor tevékenysége, az ő nevéhez mégis jelentősebb pozícióhalmozás köthető, mint unokaöccséhez, Zichy Jánoshoz, vagy egykori politikai társához Giesswein Sándorhoz. Az életét részletesebben tárgyaló, a későbbiekben jellemzett két mű a szigorúan vett egyesületi szerepvállalását külön tárgyalja, megkülönböztetve a gazdasági társulások, politikai és médiaorgánumokban vitt vezető szerepétől. Az így leszűkített egyleti kör is igen tekintélyes: a budapesti Szent Vincze Egylet, Regisi Szent Ferencz Egylet és Szent László Társulat elnöksége, tevékeny szerepvállalása a Szent Imre Egylet, a Szent Imre Kollégium, a Vörös Kereszt Egylet, a Katholikus Nővédőegylet, a budapesti Katholikus Tisztviselők és Női Keresztény Alkalmazottak Egyesületének megalakulásakor, rendszeres részvétele és hozzászólása az Aquinói Szent Tamás Társaság (1892) felolvasó ülésein, az iskolatestvéreket segélyező egyleti tagsága, a Regnum Marianum támogatása. Azért, hogy Enyedi állítását Zichy Nándorra is vonatkoztathassuk, hozzá kell fűzni Bonitz Ferenc és Csapodi Csaba által külön tárgyalt, de legalább olyan fontos egyéb szerepeit is: a Szent István Társulat és a Katholikus Néppárt vezetését, a Budapesti Katholikus Kör és a Katholikus Népszövetség alapítását, az autonómia-kongresszusok szervezését valamint a gazdasági egyesülésekben: a Nádor-csatorna Társulatban, a Fejér Megyei és az Országos Magyar Gazdasági Egyesületben, a Székesfehérvári Kereskedelmi Bankban, a Fejérmegyei Takarékpénztárban és a Magyar Általános Hitelbankban vállalt vezető szerepét.

Mivel Zichy Nándor tevékenységében a katolikus egyletek egy jól elkülöníthető csoportot alkotnak, alkalmasnak tűnnek arra, hogy a vezetés személyi átfedésein túlmenően is általánosabb érvényű következtetéseket vonhassunk le a katolikus egyleti élet kezdeteire vonatkozóan. Dolgozatom egyik feladata, hogy Zichy Nándor példáján keresztül bemutassa egy arisztokrata társadalmi szerepvállalásának helyszíneit, módjait. Mert bár Zichy Nándor személye eddig nem tekinthető prototípusnak, de tevékenysége jól körülhatárolja a más arisztokraták számára is adott lehetőségek körét.

Dolgozatom másik központi kérdése, hogy vajon az egyes szervezetek közötti személyi átfedések, mennyire korlátozódtak a szűken vett vezető pozíciókra. Dolgozatomban három, jellegét tekintve nagyon eltérő katolikus szervezet (Szent István Társulat, Szent László Társulat és a Páli Szent Vince Egylet) tagságát közelebbről szemügyre véve a személyi átfedéseket – nem csupán a vezető pozíciókra szorítkozva – igyekszem kimutatni. A tagság elemzése során arra is kitérek, milyen mértékben jellemző a katolikus egyleti életre a klerikális réteg meghatározó szerepe, illetve mennyiben jellemző az alsó- illetve a főpapság szerepvállalása az egyes egyesületi formákban.

A kis minta adta korlátok miatt azonban továbbra is részben nyitva maradhat a kérdést, hogy vajon a XIX. század végi katolikus egyesületek összessége sikeresen fogta-e össze a társadalom különböző csoportjait, fedte le azok igényeit, vagy a sokféle katolikus egylet mögött lényegében mindig ugyanazon szűk csoport állt.

3. Forrásanyag és a téma historiográfiája

3.1 Gróf Zichy Nándor

Ebben a fejezetben a Zichy Nándorhoz kapcsolódó levéltári anyag áttekintése után, a hozzá kapcsolódó forrásanyagot vesszük szemügyre, végül a róla szóló szakirodalmi és szakirodalmon kívüli feldolgozások bemutatására kerül sor. Ez utóbbi esetében Zichy Nándor korszakonként változó megítélésére is kitérünk.

Bár a levéltári fondjegyzékek és egyéb segédletek alapján a Zichy Nándor életével és tevékenységével megegyező évkörű Zichy családra vonatkozó iratanyagot őriznek a Fejér, Somogy, Vas és Veszprém Megyei Levéltárakban is, a konkrétan Zichy Nándorra vonatkozó iratanyag rendkívül szegény. Erre panaszkodik már Csapodi Csaba is az 1944-ben írt, de csak 1993-ban nyomtatásban megjelent művében: „Eredeti levéltári anyaghoz különböző kísérletek után sem jutottam hozzá. Erre az adonyi levéltárral rendelkező Zichy Lívia grófnő nem adott lehetőséget. (…) Nagy veszteség, hogy tudomásom szerint ez az adonyi levéltári anyag a második világháborúban vagy az azt követő években megsemmisült.”

A család nemzetségi levéltára az 1858. év során a Nógrád megyei Zsélyre került. Zichy Nándorra vonatkozó iratanyag feltehetőleg nem kerülhetett az azóta hiányossá vált irattárba, hiszen ő igen rövid ideig töltötte be a seniori rangot. A két világháború között ennek a nemzetségi levéltári anyagnak a XIX. századi része még rendezés alatt állt. Olyannyira, hogy az adonyi uradalomra – ahol Zichy Nándor életét az 1880-as évektől kisebb megszakításokkal töltötte – vonatkozó iratok közül a legfrissebb is az 1797. évből származott. A család levéltárosa ekkor Szathmáry Béla volt. Az 1939-ig tartó családi rendezést 1945-ben az Országos Levéltár fejezi be és teszi hozzáférhetővé. Ekkortól azonban már egyetlen XIX. századi irat sem található a családi levéltárban, sem Adony, sem (Nagy-)Láng esetében.

Amennyiben a szűken vett család és a kezelésükben lévő uradalmak iratai után kutatunk, kézenfekvőnek tűnik a Fejér Megyei Levéltárat felkeresni, hiszen a palotai vonal nagylángi ágának elsősorban ebben a megyében voltak birtokai. A Székesfehérvárott őrzött Zichy-levéltárban az adonyi uradalmi iratok azonban 1847-tel véget érnek, a családi iratok között pedig nincsen külön Zichy Nándorra vonatkozó rész. Bár édesanyja iratai között található egy gyermekkori francia nyelvű levele (1848), és néhány testvéreihez írott későbbi levele, ezek semmi esetre sem képezhetik a Zichy Nándorról szóló teljes levéltári anyagot. A Székesfehérváron tapasztaltak alapján, az állagmegnevezések mögött megbújó iratanyagban bízva, a Veszprém Megyei Levéltárat is érdemesnek tűnhet felkeresni, hiszen a Zichy család palotai vonala – az eddig említett adonyi és nagylángi ága mellett – palotai ágának iratanyaga itt található. Azonban itt is csupán Zichy Nándor távoli nagynénjének, Zichy Paulinának a helyi (nő)egyleti életben betöltött szerepéről tanúskodó személyes levelezésére bukkanhatunk. Ezek után igen valószínű, hogy Zichy Nándor személyes levéltára, függetlenül attól, hogy saját kezelésben Adonyban őrizték, vagy halála előtt a nemzetségi levéltár részévé vált, a második világháborúban vagy azt követően tényleg megsemmisülhetett, ahogy ezt Csapodi Csaba is feltételezi.

A levéltárakon kívül található még néhány Zichy Nándor által írt levél az Országos Széchényi Könyvtár Levelestárában is. Az itt található 22 levél, részben év nélkül, az 1861-1905-ig tartó időt öleli fel. Többségük címzettje Mihályfi Ákos, a Katholikus Szemle szerkesztője, a Szent István Társulat későbbi alelnöke, de a címzettek között szerepel Nyáry Jenő gróf, Pompery János, Rudnyánszky József báró, Thallóczy Lajos és ifjabb Alaghy Dezső. A levelek főleg Zichy Nándor publicisztikai tevékenységéhez – Mihályfihoz címzett levelek okán elsősorban a Katholikus Szemléhez és az Időszaki Szemle című rovathoz – kapcsolódnak.

A szegényes levéltári anyag miatt eszmeiségéről, gondolatairól és közéleti, politikai szemléletéről elsősorban a publicisztikája ad felvilágosítást. Írásai megjelentek a Hon, a Fejérmegyei Napló, a Magyar Állam és az Alkotmány című folyóiratban is, de itt elsősorban a Katholikus Szemlében „-n-” jelzésű Időszaki Szemle címmel megjelenő írásai említendőek. A tiszteletére rendezett Szent István Társulati díszközgyűlésen Giesswein beszédében tévesen az 1889-1905-ig terjedő időszakra teszi ezen rendszeres rovatot, amik szerinte „közkincset képeznek, de hogy azok Zichy Nándor gondolatait adják vissza, azt jóformán csak a beavatottak tudják.” Bonitz precízebben, Csapodival egybehangzóan 1890-1906-ig, vagyis tizenhét éven keresztül rendszeresen megjelenő cikkekről beszél, melyek, ha nem is szigorúan mindig, de hasonló felépítést követtek: Zichy az aktuális főbb belpolitikai események kommentálása után kitért a szorosan vett magyarországi katolikus ügyre (itt olykor személyi vonatkozású hírek is szerepeltek, mint egy-egy elhunyt főpap méltatása, egyházi kinevezések vagy az egyesületi élet egy-egy mozzanata) és végül hol rövidebb, hol hosszabb európai kitekintést adott, elsősorban katolikus vonatkozású eseményekről. Ezeket a cikkeket Csapodi inkább tájékoztató jellegűnek ítéli, a kortárs Bonitz azonban úgy jellemzi, hogy azokat Zichy „nem szárazon, krónikaszerűen, hanem kritikával, okos megjegyzéseket fűzve hozzájuk” adta közre.

Zichy Nándor életének és működésének megítélése igen sokat változott az idő előrehaladtával. Már életében igen ellentétes és szélsőséges vélemények hangoztak el róla. A későbbi irodalmat, nem utolsó sorban a Szent István Társulat által kiadott művek túlsúlya miatt, inkább a pozitív megítélés jellemzi, és ezt látjuk viszont a legfrissebb róla megjelent munkában is, vagyis Csapodi Csaba könyvében. Noha ezen mű (megjelenési évének dacára) a két világháború közti szakirodalom utolsó darabjának is lehetne tekinteni, hiszen a szerző 1993-ban sem változtatott az 1944-ben, Szekfű Gyula kérésére elkészített kéziraton és saját szavai szerint is kútfői gyanánt főleg az előbb említett katolikus ihletésű hagyomány szolgált. Ebbe a vonulatba tartozik Bonitz Ferenc, a néppárti Alkotmány című folyóirat szerkesztőjének műve, amely közvetlenül a Zichy Nándor halálát követő évben jelent meg. Az idő rövidsége, a szerző szándéka (vagyis tudományos igény helyett, a nagyközönség tájékoztatása), illetve a megbízó, a Szent István Társulat kérése( vagyis Zichy Nándor illő méltatása) indokolja a mű elfogultságát, és a számtalan, hivatkozás nélküli idézetet. Bonitz művének nagy hatását jelzi az is, hogy 1913-ban Theodor von Majanovich tollából az ő művét részben kompiláló, illetve rövidítő gótbetűs könyvecske jelenik meg gróf Zichy Nándorról német nyelvterületen is. Itt kell még megemlíteni Domonkos István rövid könyvecskéjét, amely ugyancsak a Szent István Társulat gondozásában jelent meg egy évvel a gróf halála után. Mind terjedelme, mind meseszerűsége és adatmentes volta árulkodik arról, hogy ezen mű, inkább Zichy Nándor emlékezetének a kevésbé művelt olvasóközönség körében való ápolását és/vagy népszerűsítését célozta. Általánosságban elmondható, hogy a Zichy Nándorról megjelent rövidebb írások száma az 1920-as években érte el a csúcspontot, különösen Zichy születésének századik évfordulóján, a jubiláris 1929-es évben, jelent meg róla sok írás a katolikus sajtóban. Ezt koronázta meg a fent említett katolikus hagyomány vonalát jelentő 1929. évi Emlékkönyv, melyben az 1920-as évek cikkeinek szerzőinek egy része, Zichyt többnyire még személyesen ismerő közeli munkatársa 25 értekezést adott ki, immár sok eredeti okmány és dokumentum fakszimiléjével együtt. A 1930-as évek közepére már csak egy Zichyről szóló cikkre bukkanhatunk Pethő Sándor tollából, mely az előzőekhez hasonlóan a rendelkezésre álló hely felét mély katolikus hitének részletezésére fordítja, illetve a néppárt előőrs jellegét hangsúlyozva, Zichy népszerűségének okát „nem ellenzékiségé[ben], hanem szociális és közművelődési munkásságá[ban]” látja.

Az 1945 utáni Zichy Nándor képről nem sokat mondhatunk el, hiszen személyével a kutatás nem foglalkozott. Az egyházpolitikai küzdelmek témakörének feldolgozása kevésbé propagált, amennyiben mégis megjelenik ezzel kapcsolatban egy munka, úgy Zichy Nándor neve többnyire a megemlítés szintjén marad, a Néppárt megalakításával kapcsolatban szerepel kizárólag. Az 1990. évet követően sem változott sok minden, Csapodi Csaba munkáját kivéve önálló mű nem jelenik meg róla, és az egyházpolitikai küzdelmek feldolgozása továbbra sem került a történészi érdeklődés homlokterébe.

3.2 Az egyházpolitikai küzdelmek historiográfiája

Bár az előző fejezetben Zichy megítélése kapcsán már utaltam az egyházpolitikai küzdelmek historiográfiájára, érdemes ezt azonban röviden külön is tárgyalni.nElsőként is két nagy csoportra lehet osztani a témában megjelent szakirodalmat a szerint, hogy milyen kronológiai határt szabnak az egyházpolitikai harcoknak. Első csoportba tartozók az 1848-as törvényhozás egyenes folytatásának tekintik az 1890-es évek kultúrharcait, így az elkeresztelési rendeleteket legalább olyan súllyal és részletességgel tárgyalják, mint az egyházpolitikai törvényeket. A második csoportba elsősorban azon művek tartoznak, melyek a 1890-es évek eseményeinek értelmezésére szorítkoznak és az elkeresztelési mozgalmat legfeljebb előzményként tárgyalják.

Jellemző továbbá a témáról írt munkák időbeli eloszlása: az első világháború előtt és a két világháború között is jelennek meg könyvek az egyházpolitikai törvények meghozataláról, de 1945 után azonban Magyarországon megjelent tudományos feldolgozások inkább a törvények meghozatala utáni időszakkal foglalkoznak, a politikai katolicizmusról és még inkább a keresztényszocializmusról szólnak. Gergely Jenő „A politikai katolicizmus Magyarországon” címmel megjelent kötetében kizárólag a Prohászka Ottokár és Giesswein Sándor-féle keresztényszocializmus kialakulásáról szól, mint haladó irányról, amely a munkásságot célozza meg, és csak mellesleg említi a Katholikus Néppártot, amit a „harcos neokonzervatív politikai katolicizmus” képviselőjének és emiatt, retrográdnak tekint. Az 1890-től a magyar társadalom és a katolikus egyház viszonyát tárgyaló munkájában pedig szót sem ejt az egyházpolitikai törvényekről, helyette a katolikus autonómia ügyét és történetét tárgyalja.

A XX. század második felében Magyarországon megjelent művekkel szemben más jellemzi Csáky Moritz és Salacz Gábor munkáját, amik ennek megfelelően külföldön kerültek kiadásra. Csáky főleg a bécsi levéltári forrásokra támaszkodva azt igyekszik bizonyítani, hogy a magyarországi kultúrharcot nem lehet más országokéhoz hasonlítani, annak egy sajátosan magyar formája alakult ki. Okait igen tág értelemben határozza meg, mégpedig a XIX. század liberalizmusában, a katolikus egyház megváltozott helyzetében és a felekezeti ellentétekben. Salacz az események bemutatásában a katolikus egyházon belüli színterekre tér ki részletesebben, különösen a vatikáni szálat elemzi részletesen. Egyéb munkáknak ez komoly hiányossága: a katolikus egyházon belüli erőviszonyokat – amennyiben egyáltalán tárgyalják – a főpapság és az alsópapság közti viszonyra egyszerűsítik, többnyire a köztük feszülő ellentétet keresve.

Jól látható, hogy a szakirodalom elsősorban értékítéletet hoz az egyházpolitikai törvények körüli vitáról. Míg a Salacz Gábor és Szántó Konrád által fémjelzett irány a protestáns oldali elkereszteléseket és a küzdelem feleslegesen harcias és katolikusellenes voltát hangsúlyozza, addig Galántai József – már könyvének alcímével (Katolikus egyházi körök politikai szervezkedései Magyarországon) is a haladás elleni összeesküvést feltételezve – a katolikus köröket hibáztatja a békés megoldás megakadályozásával. Gratz Gusztáv általánosabban fogalmaz, mentes marad a katolikuspárti – katolikusellenes tábor közti igazságosztástól, a fontosabb személyiségek jellemzésébe merülve a közvélemény figyelmének közjogi kérdésekről való elterelését emeli ki, mint a küzdelem egyik legfontosabb funkcióját.

Az 1990 utáni érdeklődés a kereszténydemokrácia előzményeit keresve fedezi fel újra a Zichy Nándor alapította Néppártot. Ezen munkák többnyire abban térnek el Szabó Miklós publikációinak szemléletétől, hogy az egyházpolitikai törvények következtében létrejövő pártot hasonló terjedelemben tárgyalják, mint a későbbi keresztényszocialista irányvonalat, illetve a konzervatív politikus megnyilatkozásaiban nem az antiszemitizmus nyomait vélik felfedezni. De ha jobban meggondoljuk, itt is értékítélet születik: a katolikus hagyományból táplálkozók minél jobban hangzó múltjukat keresik, a másik, ezzel ellentétes, a jobboldali radikalizmustól tartó szemlélet pedig igyekszik a rettegett zsidóellenes gondolkodásmód csíráit minél korábbi történeti időszakban kimutatni.

A szakirodalom megítélése Zichy egyházpolitikai küzdelmekben betöltött szerepére vonatkozóan elsősorban attól függ, milyen hagyományból táplálkozik. A katolikus hagyomány vonalán működők említik személyét pozitívan, de az idő előrehaladtával ők is egyre kisebb hangsúlyt fektetnek személyére. Közvetlen a kultúrharcot követően még jelennek meg Zichyt elmarasztaló írások, de az 1945 után leginkább nevét sem említik.

3.3 Katolikus egyesületek forrásanyaga

Az egyletekről általában szólva levéltári anyag hézagosságáról és a történeti-irodalmi feldolgozások bőségéről beszélhetünk. 1848-at megelőzően a Helytartótanácsnak kellett jóváhagynia minden nem kereskedelmi célú társulás alapszabályát, de ez ellen megyei szinten ellenálltak, így mind a helytartótanács levéltári anyaga, mely ma az Országos Levéltár része (C szekció), mind a megyei levéltári anyag igen szegényes. A későbbiekre vonatkozóan a belügyminisztériumi iratanyag adhat tájékoztatást, mert bár az egyesületi jog a dualizmus idején sincs törvényileg szabályozva, egy egyesület alapításánál az alapszabályt a városi törvényhatóság útján kellett a belügyminisztériumba engedélyezés céljából felterjeszteni. A századfordulóra a felszaporodott egyesületeket külön címtárak veszik számba, ám sem ezek, sem a hivatalos statisztikák, sem a budapesti cím- és lakjegyzékek nem megbízhatóak. Az egyesületek nyomon követését külön nehezítik a gyakori névcserék, a pontatlan elnevezések. Sokszor még a forma sem azonos: egyazon egyesület egyszer egyletként, másszor társulatként szerepel egy-egy hivatalos iratban, sajtótermékben.

A XIX. század végén jelentkező tömeges egyletalapítási hullám elsősorban Budapesten jelentkezett, de vidéken is éreztette hatását. A vidéki egyesületeket, Pór Edit dolgozta fel megyei és települési bontásban, bár ő azon társulásokat, melyek kizárólag segélyezéssel, jótékonysággal, gazdasági tevékenységgel foglalkoztak, vagy csupán a szórakozást szolgálták (sportegyesületek), kizárta kutatásából.

Amennyiben kizárólag a katolikus egyesületeket vesszük számba, ilyen szűkítéssel aligha élhetünk, ugyanis az egyleti élet alapja sok esetben a karitatív munka volt, még ha a későbbiekben nem is korlátozódott kizárólag erre. Levéltári anyag tekintetében viszont újabb forrást jelenthetnek az egyházi (püspöki) levéltárak, mivel az egyházi alapítású egyesületek ugyan az egyházi hierarchiának nem váltak részévé, de a törvényhatósági felügyelet mellett egyházi alatt is álltak. Az országos jelentőségű egyesületek esetében itt főleg a prímási levéltárban található egyesületi alapszabályok és működési jelentések értendők.

Az esetünkben tárgyalt három egyletre vonatkozóan a következőképpen áll a forrásanyag: Méretét és ismertségét tekintve a Szent István Társulat ugyan a legnagyobb közülük, a Magyar Országos Levéltárban mégis igen csekély iratanyagot őriznek róla, és erre az egyesületre igaz a leginkább az irodalmi feldolgozások bősége is. A MOL-ban található 33 oldalnyi iratanyag az 1876-1890 közti években keletkezett és elsősorban gazdasági ügyekkel kapcsolatos (adókönyvecske, különböző rendelvények, melyek elsősorban a társulat házáról, illetve bizonyos Moser család és a társulat közti jogvitáról adnak felvilágosítást). A társulat közgyűléseinek jegyzőkönyvei általában megjelentek nyomtatásban, 1871-től a társulati évkönyvben, 1887-től a Katholikus Szemlében. A választmányi ülések mára már hiányos anyagát elvileg a társulat őrzi ma is, de az 1945 előtti gazdag irattárból „szinte semmi nem maradt ránk.”. A Társulat történetének feldolgozásáról és nyomtatásban való megjelentetéséről viszont időről időre a Társulat maga gondoskodott. Az első ilyen feldolgozásról még Zichy Nándor elnöksége idején jelent meg Hummer Nándor, társulati titkár tollából. Rövid összefoglalójában elsősorban a tankönyvkiadásra helyezi a hangsúlyt, illetve némiképpen torzítva úgy álltja be az 1890-es években történt vezetőcseréket, mintha azok egy időben történtek volna. Nem mulasztja el az ekkor létrejött vezetőség (gróf Zichy Nándor, gróf Esterházy Miklós Móric) és a felszaporodott ülések méltatását. A múltból külön kiemeli Fogarasy Mihály és Simor János hercegprímás áldásos tevékenységét. Ezt követően Notter Antal a Társulat 50 éves jubileum alkalmából foglalta össze az addig eltelt időt. Külön fejezetben, terjedelmesen emlékezik meg Zichy elnökségéről, amikor is sok változás következett be az egyesület életében, és itt elsősorban az új székház és a nyomdai tevékenység felvirágzása értendő. Külön kiemeli dr. Balogh Sándor lovagot, mint a Társulat legbuzgóbb választmányi tagját, de méltatja Felsmann Józsefet, Csaplár Benedeket, Blümelhuber Ferencet és Sujánszky Antalt is. A legközelebbi, a Társulatról szóló munka Zichy Nándor halálának évében jelent meg, de szerzősége kérdéses, mivel a Krónikás megnevezés nem biztos, hogy az illető családneve. A rövid füzetecske, elsősorban a sajtóban folyó harc jelentőségét emeli ki, a török-tatár veszélyhez hasonlítva a helyzet komolyságát, így indokolva az egyházi jövedelmek ilyen irányú felhasználását. Másik hangsúlya a Társulat nemzetiségeket pártoló tevékenysége, amennyiben folyóiratainak és könyveinek egy részét meg is jelenteti német és tót nyelven. Az 1945 előtt megjelent utolsó munka 1923-as, ugyancsak egy újabb évforduló, mégpedig a 75. alkalmából és az 1904. évihez hasonlóan az akkori társulati titkár megfogalmazásában. Erdősi a Társulat története mellett ugyanolyan terjedelemben foglalkozik a Társulat irodalmi munkásságával. Mint olyan ember, akit Zichy szemelt ki posztjára, különösen érzelgősen mutatja be egykori elnökét. A Zichy elnökségével kezdődő második társulati félévszázadot a nemzet kulturális és gazdasági életébe való bekapcsolódásával méltatja. A második világháborút követően a Társulatról szóló munka nem kerülhetett nyomdában, az 1990-es években viszont két munka is napvilágot látott: Kindelmann füzetecskéje leginkább a nagyközönség körében a Társulat népszerűsítését szolgálja, bár számos eredeti dokumentum fényképét is közli. Mészáros István írása már tudományosabb igényű, a Társulat történetéhez kapcsolódó fennmaradt forrásokat alaposan elemzi. Terjedelmesebb művében korszakról korszakra hosszú listát közöl a Társulat gondozásában megjelent művekről, némileg pótolva egy ilyen irányú hiányzó bibliográfiát.

A Szent László Társulat levéltári anyag sokkal terjedelmesebb, az Országos Levéltárban őrzött iratanyag az 1859-1963. évig terjed és több mint 3 iratfolyómétert ölel fel. Ez az iratmennyiség a tárgyalt korszakra vonatkozóan tartalmaz az iktatott iratokon kívül néhány tag- és címnyilvántartást, közgyűlési, választmányi ülés jegyzőkönyvét. Ezek azonban sajnos nem folytatólagosak, egy igen tekintélyes részük nem is a jegyzőkönyvekhez van rendezve, hanem a vegyes tartalmú „iratok” között található, rendkívül hiányosan, sokszor csak piszkozati formában. Míg az 1860-as évek jól dokumentáltak, az 1890 és 1900-as évek kifejezetten hiányosak, a két világháború közti időszak pedig teljesen hiányzik. A Társulat alapszabálya és közgyűléseinek jegyzőkönyve ugyan minden évben megjelent nyomtatásban is, de ezekből sajnos nem mind maradt fenn és jelenleg ugyancsak az 1890-es és 1900-as évek tűnnek a legfoghíjasabbnak (elérhető: 1864-1884, 1910-1911.). A Társulat történetét csak egyetlen munka foglalja össze 1942-ig, egyleti jegyzőkönyvek és napilapok alapján, az egyes elnöklő püspökök szerint szakaszolva, a Szent István Társulati összefoglalókból már ismert személyes elfogultsággal.

A páli vagy paulai Szent Vince Egylet levéltári anyaga működésének két évére szorítkozik (1886-1887) és a nyomtatásban megjelent éves kimutatásai hasonló hiányosságokat mutatnak, mint a Szent László Társulatra vonatkozók. Másik párhuzam e két egyesület között, hogy bár mindkettőnek van ma Magyarországon működő jogutódja, a sajtóban mégsem lelhető fel az egyesületi hagyományokat ápolni kívánó, történetüket bemutató írás. A korabeli sajtóban bukkanhatunk ugyan az egyesületet népszerűsítő cikkekre, például gróf Zichy Nándor is többször említi ezen egyletet írásaiban, de ezek többnyire a franciaországi alapításról, illetve az egyesület lelkiségéről szólnak. Míg az itt tárgyalt Szent Vincze Egylet budapesti értekezletéről mindmáig egyetlen tudományos munka sem jelent meg, addig a váci értekezletről megjelent ugyan egy a tudományosság igényeit csak részben kielégítő munka. A budapesti értekezlet történeti összefoglalásában így csak az 1894. évi Gabler Lajos Pál egyleti titkári beszámolója nyújthat némi támpontot, melyet „értekezletünk még fennlévő csekély porlepte okmányai” (mint a beszámolójából kiderül, főleg levelek és titkári beszámolók) alapján és azokat gyakran szó szerinti idézve állított össze.

4. Az alkalmazott módszer és korlátai

Mint ahogy a problémafelvetésben kifejtettük, dolgozatom célja kettős, egyrészt az arisztokraták egyleti életi lehetőségeit szeretném körvonalazni Zichy Nándor gróf példáján, másrészt elvégezni a három kiválasztott egyesület tagságának összehasonlítását. Előbbi esetében a források szűkössége miatt sajnos nem támaszkodhatok Zichy Nándor személyes tapasztalataira, levelezésében megfogalmazott gondolataira. Az egyleti életben való részvétele, szerepei, megnyilvánulásai, illetve az egylet Zichy irányába tett gesztusai ugyan másfajta, de elegendő információt szolgáltathatnak azonban erre. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy általános érvényű következtetés ebből nem vonható le, hiszen a Zichy személyiségéből fakadó hatásokat összehasonlítási alap híján nem lehet kizárni.

A második cél esetében, vagyis az egyesületi tagság egybevetésénél a történeti statisztika nehézségeire (mint például a felhasznált adatbázis méretére, a minta hibájának viszonylagos nagyságára, az adatok relevanciájára, illetve a viszonyítási alap hiányára) kell felhívnunk a figyelmet. Az összehasonlításnak elsősorban forrásanyagbeli korlátai vannak. Mint fentebb részletesen kifejtettük, sajnálatos módon nem áll rendelkezésre tagnévsor minden évre vonatkoztatva. Olyan éveket kerestünk tehát, amikből lehetőleg fennmaradt az éves közgyűlés jegyzőkönyve, illetve az igazgató választmány teljes névsora. Ezért esett a választás az 1871-72., 1879-80, 1894-96 és az 1909-11. évekre, mint metszetekre, amik mentén a három egyesület tagsága némileg összehasonlítható. Sajnos a kép így sem teljes, mivel a legkisebb tagságú Szent Vince Egylet névsora az 1909-11. évre teljesen hiányzik, illetve a nyomtatásban megjelent és fennmaradt kimutatások egyike sem közli a közgyűlés teljes jegyzőkönyvét, így a közgyűlési megjelenés arányáról sincs adat. Mivel azonban az 1886. évi közgyűlés jegyzőkönyve, mint egyetlen fennmaradt ilyen jegyzőkönyv megmaradt, és nyomtatásban nem jelent meg soha, ezért döntöttünk az irat átírása mellett (Lásd 1-2. számú mellékletek). Hasonló problémát jelentett az 1894. évi igazgató választmányi lista a Szent László Társulat esetében. Mivel a környező években tartott közgyűléseken csak az újonnan választott választmányi tagok neve hangzott el, az 1896. évig a választmányi és közgyűléseken megjelenő tagokat tudtuk csak rögzíteni. Az így kapott 44 fő a feltehetőleg 100 fős választmánynak azonban kevesebb mint a fele.

Mivel a Szent Vince Egylet csak az aktívan résztvevő, vagyis hetenként megjelenő tagokkal tud megmaradni céljánál, ebben az esetben a működő tagok listáját vettük alapul. A jótevő tagok listáját teljesen figyelmen kívül hagytuk, ugyanis ezen listába került minden olyan adományozó, aki akár csak egyszer is pénzadománnyal segítette az egyesület céljait, amihez a jegyzőkönyvek tanúsága szerint megjelennie sem kellett. Az egyesületek jellegéből és az összehasonlíthatóságból fakadóan a teljes tagságot a két másik egylet esetében leszűkítettük. A Szent István Társulat esetében a teljes taglistától azért tekintettünk el, mert a századfordulóra több ezres tagság zöme a tagilletményként járó könyvek és folyóiratok miatt vált taggá, inkább előfizetői, mint aktív részesei voltak az egyleti életnek. Így, hogy a Társulat könyvkiadói szerepe miatt ne torzuljon a statisztika az összesített névsorba csak azokat vettük fel, akik vagy jelen voltak adott év közgyűlésén, illetve tagjai voltak az igazgatóválasztmánynak. Utóbbi esetében azért is feltételezhető személyes aktivitás, mivel ennek testületnek néhány hónapos időközönként ülései voltak és a társulati döntéseknél is szava volt. Hasonlóképpen jártunk el a Szent László Társulat esetében. Teljes tagnévsort a Szent László Társulat esetében nem adtak ki nyomtatásban, mint a Szent István Társulatnál, így az összehasonlítás alapját képző névsorba már csak ezért is csak a közgyűlésen megjelentek és az igazgatóválasztmányi tagok kerülhettek. Az utóbbiak névsorát közvetve lehet csak tudni: az alapszabály szerint minden évben a 100 fős választmány egyharmadát kisorsolják, és helyükre új tagokat javasol az elnökség. Mivel a kisorsolt tagok újra megválaszthatóak nem feltétlenül változott a testület összetétele. Rendszerint néhány fő volt, aki ténylegesen új tagként került be a választmányba. Mivel azonban a választmány egy része akár éveken keresztül sem került a kisorsoltak közé, az ő nevüket hivatalos társulati kiadvány híján nehéz rekonstruálni. Az így létrejövő (a Szent Vincze Egylet esetében teljes működői, a Szent István és Szent László Társulat esetében a ténylegesen tevékenykedőkre és résztvevőkre szűkített) tagságot tekintettük azon személyek összességének, akik ezen három egyesület életében aktívan részt vettek.

[...]